Tekintettel arra, hogy a postai DM szabályozás esetén a vonatkozó jogszabály meghatározza azokat az adatbázisokat, ahonnan postai DM tevékenység céljából lakcím adatok gyűjthetőek, – az opt-out rendszertől függetlenül – nem lehet bármilyen, a vállalkozás tudomására jutó lakcímre postai DM-et küldeni. Ennek megfelelően, amennyiben egy ügyfél a vállalkozás rendelkezésére bocsátotta a lakcím adatát pl. a vásárolt termékkel összefüggő kapcsolattartás céljából, úgy ez önmagában még nem jelenti azt, hogy küldhető részére postai DM üzenet, még mellékelt lemondó válaszlevéllel együtt sem. Erre kizárólag abban az esetben van lehetőség, ha az adott személy a lakcím adat szolgáltatásakor a postai, illetve egyéb DM fogadásához is kifejezetten hozzájárult. Azaz a nem megfelelő nyilvántartásból származó lakcím adat esetén a postai DM küldéséhez is szükséges az előzetes hozzájárulás, azaz annak engedélyezése az ügyfél részéről, hogy az adott vállalkozás ilyen célból is kezelje az ő adatait.